HTML

Pécs 2010

Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa

Pécs mindenkinek szól. Mindenkinek lehetnek élményei, emlékei. Új emlékei is. Ez a blog azoknak az emlékeknek a megosztását hivatott segíteni, támogatni, ami Péccsel és a Kulturális Főváros rendezvényekkel kapcsolatos.

Pécs 2010 hivatalos oldal

Facebook

Friss topikok

Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa

2010.11.02. 09:04 pécs2010

Pocskondiázás rendel!

Címkék: pécs fotózás lászló cseri körtvélyesi lászló mánfai györgy

Van pár fotós haverom, egy-kettő a sok ezerből, a zömét csak hírből ismerem. Akad köztük jócskán jó szemű, kinek azonban önnön nagyságának horizontja fölött már ködösül látása. Jót szólni kollégákról hasonló műfaji vagy üzleti vizeken, jót szólni másságról pláne, elég elszórt eset. A babér-csap alá, ha csordulás várható, művészféle mindig elsőként dugná a fejét. Ha pénzes munka ígérkezik, a fotós szív nyomban kiszőrösödik, sőt, ezt teszi visszamenőleg is.

Így aztán elcsodálkoztam Mánfai Gyuri barátomon, ki, bár maga is fotográfus, postai úton eljuttatott hozzám egy Pécset bemutató friss képes kiadványt, ami formája, fekvése szerint talán csak füzet lenne, de a vastagságnak ama határán áll, és a belvilágnak olyan tálalásával bír, amire már könyvet is mondhat az ember.

Itt van már egy-két napja, és még mindig nem értem, miért küldte ez a Gyuri. Lehet, hogy tompul már áskálódó ösztönöm?

Nincs itt egyetlen cikizhető fotó sem. Én így nem tudok kibontakozni! Egészséges, már-már szokatlanul életteli képek tanyáznak a könyvben. Jó a kiállítása, nincsenek kifutóképként lelakott fotók benne, nincsenek tördelői kaszabolások, mint az én Budapest könyvem esetében volt, vagy olyasmi akár, amit a Jung Zseni szépség-felületein való ollós tobzódás művelni mer.

Emelkedett a látvány, minden kompozíció attraktív és leleményes. A fények dinamikusak. Mindenki jókor volt jó helyen.

Kicsodák is? Ja igen, hát a Cseri meg a Körte! Cseri László és Körtvélyesi László, két jó régi márkanév a magyar fotográfiában! Pécsiek. Nem összenyögték, ledarálták, hanem láthatóan szerették, amit csinálnak.

Találtam ugyan a könyvben egy felbontási korlátain túlra nagyított képet a szívemnek oly kedves hangszerről, és ha rendes színlátó lennék, talán kicsit cikizhetném a merész szaturációt, csupán a késő-délutáni fényben itt-ott elszabadult, kellőn vissza nem fogott vörösek miatt, de rossz májnak ez kevés.

Nem értem, nem értem és nem értem, pontosan hogyan akarja őket ez a Mánfai Gyuri általam elveszejteni.

Vagy tévedek? Csak nem lokálpatrióták ezek mind a hárman, kik szeretik a helyet (Pécset nem nehéz!), de még egymást is, és hencegnek itt nekem?

Na, ilyen aztán nincsen! Hát miért pont engem szemelt volna ki ilyesmire ez a Mánfai, engem, aki, ugye, köztudottan olyan izé, olyan nagypofájú károgó vagyok?

Áskálódni kell itt, szinte biztos, ha értem, ha nem értem. Ezt várják tőlem. Nem okozhatok csalódást!

Áskálódni, csepülni, pocskondiázni. Hogy hogyan, az én dolgom. Na, majd csak kitalálom!

forrás: dozvald.blogspot.com


Szólj hozzá!

2010.10.28. 15:31 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 72: Kígyós Sándor (1943-1984)

Címkék: szobrász városfoglalás pécs arcai parti galéria kígyós sándor

Gazdag, aktív életet élt. Zenét tanult, majd bölcsészdiplomát szerzett. Szobrászattal 1967-ben kezdett foglalkozni. 1970-től négy évig volt tagja a villányi szobrász szimpóziumnak. Egyszerre alkotóként és népművelőként foglalkozott a művészettel. A szobrászat mellett tíz évig, korai haláláig a Pécsi Tanárképző Főiskolán esztétikát adott elő. Fával, kővel, fémmel egyaránt dolgozott, de leggyakrabban márványba faragott. Állandó kiállítása Pécsváradon a várban található. Köztéri szobrai: Gömb-Hasáb 1971-72, zuhányai zöld márvány, Pécs, Ifjúság útja, JPTE; Betonszalag 1978, héjszerkezetű, rétegelt beton Pécs, Rókus u.; Empátia 1978, hegesztett alumínium, Pécs, Sétatér
 


Szólj hozzá!

2010.10.27. 15:02 pécs2010

Régen látott képek – Szász János hagyatékából

Címkék: kiállítás szász jános civil közösségek háza

A pécsi mester, Szász János (1925 – 2005) hagyatékából válogatott kiállítás az utóbbi évben sok helyen megfordult, olvashattuk a meghívásokat, a kitüntetett figyelmet, a felfedezés történetét. Ám az, hogy valóban komoly mesterről van-e szó, még most, félúton Stuttgart és Delhi között sem teljesen egyértelmű: ehhez a hagyaték mélyebb feltárása szükséges.

Most olyan képekből nyílik kiállítása, amelyek szárnypróbálgatások, a pálya elején tett kísérletezések eredményei. A későbbi, egyedi képi világú, nagy és mély feketékből és kiégett fehérekből álló képi világ már egy erős művészeti állásfoglalás tanúja, ezek a képek tették ismertté, ebből áll az életmű-válogatás, ez a Kincses Károly fotótörténész által megfogalmazott „szászos” világ.

A legtöbb korai képet utoljára 40-50 éve láthatta a nagyközönség, de eddig még soha nem látott kisméretű fotók, „zsengék” is szerepelnek közöttük, amelyek akár a pálya legjobbjai mellett is megállják helyüket.

Ekkor, az 50-es, 60-as években a család, a közvetlen környezet adtak lehetőséget a kísérletezésre, és már itt is látjuk a későbbi kompozíciós tehetség megnyilvánulását, sőt, egyes képeknél az egyedi nagyítási technika kifejlesztésére tett kísérletet. Itt még kérdőjelekkel találkozunk, talán ezért is alkalmasak – amellett, hogy a művészről alkotott képet kitágítják – arra, hogy a pálya felbecslésében segédkezzenek.

A kísérletezgetéseknek az 1958-ban alapított Mecseki Fotóklub adott kellő hátteret, itt lehetett megbeszélni a szakmai kérdéseket, zsűriztetni a képeket, és kiállítani. Találó tehát, hogy éppen a Fotóklub Halász Rezső Galériájában nyílhat meg e képekből kiállítás. A tárlat november 10-ig tekinthető meg naponta 8-20 óra között a Civil Közösségek Házában (Szent István tér 17.).

forrás: pecsma.hu


Szólj hozzá!

2010.10.27. 11:06 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 71: Romhányi György, orvos, patológus, amiloidkutató (1905-1991)

Címkék: patológia városfoglalás pécs arcai parti galéria romhányi györgy pte áok

Az európai patológia egyik nagysága, orvosnemzedékek legendás hírű oktatója, a szubmikroszkópos kutatás nagy egyénisége. 1951-ben foglalta el a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetének katedráját. Legszélesebb körben oktatói tevékenységével vált legendává. Az egyik legnagyobb hatású, iskolateremtő magyar professzor. 2005 óta az egyetem szigeti úti aulája az ő nevét viseli.

 


Szólj hozzá!

2010.10.26. 11:01 pécs2010

Show(tánc)time: 3000 láb lendül a levegőbe

Címkék: világbajnokság show tánc expo center

Tizenöt ország több mint 1500 versenyzője vesz részt október 28-31. között a pécsi Expo Centerben, a Show Táncok Európa- és Világbajnokságán, amely először, de talán nem utoljára az EKF-program évében költözik Pécsre.

Október végén a pécsi Expo Centerben tartják a Show Táncok Európa- és Világbajnokságát. Abban, hogy egyetlen műfajban hogy lehet egy időben kétféle megmérettetést is tartani, Szántó Péter, a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség elnöke, egyben a világszövetség alelnöke segített eligazodni.

- Pécsett négy korosztály fog versenyezni. A 12 éves korral záruló "gyermek", és a 30 év feletti "felnőtt 2" kategóriában világbajnokságot rendezünk, a 12 és 16 év közötti "junior", illetve az e feletti "felnőtt" kategóriában pedig Európa-bajnoki címekért versenghetnek a táncosok – mondta Szántó Péter.

Nem sokkal a jelentkezés lezárulta előtt már 15 ország több mint 1500 versenyzője jelezte részvételét. A különböző korcsoportokban nők, férfiak, duók, hétfős csoportok és 24 fős formációk mérhetik össze tudásukat.

A dunaújvárosi székhelyű Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség tizenötödik alkalommal rendezője nemzetközi versenyeknek. Szeptemberben Budapesten a páros táncosok világversenyére érkeztek a jelentkezők, október végén pedig a show táncosok találkoznak Európa Kulturális Fővárosában, Pécsett. Jóllehet, nem is utoljára.

Szántó Péter elárulta: a nemzetközi szövetség versenyigazgatóját lenyűgözte a pécsi Expo Center, és nagyon szeretné, ha a jövőben is zajlanának itt versenyek. 2010-ben sem Pécs az egyetlen kulturális főváros, amely kiveszi részét a világszövetség versenyeiből: a Ruhr-vidék közelében hip hop világbajnokságot, Isztambulban pedig nemzetközi páros táncversenyt rendeztek ebben az évben.

Szántó Péter méltatta a pécsi mesterek munkáját. Kiemelte közülük Bocz Jenőt, akinek tanítványa volt Kollár István „Steve”, sokszoros electric boogie világbajnok, míg Varga Tamás és partnerei a swing kategória világelsői. A pécsi mesterek közül Szántó Péter külön kiemelte Rovó Attilát, akinek komoly szerepe volt abban, hogy Dunaújvárosban fellendült a táncélet, s pár év múlva ott alakult meg a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség.

forrás: pecsma.hu


Szólj hozzá!

2010.10.26. 10:54 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 70: Horváth Judit (1963-1997)

Címkék: kosárlabda pvsk városfoglalás pécs arcai parti galéria horváth judit

A PVSK irányítója, csapatkapitánya a magyar női kosárlabda egyik legnagyobb egyénisége volt. Juci sohasem igazolt el más csapathoz, csak a PÉCS létezett számára, ahol 1974-től, tizenegy éves korától kosarazott, az NB I-ben 17 évesen mutatkozott be. Jellegzetes, kétkezes, fej mögüli dobásával az őrületbe tudta kergetni ellenfeleit mind klubcsapatában, mind pedig a magyar válogatottban. A címeres mezt 67-szer ölthette magára, 1991-ben EB bronzérmet szerzett. A PVSK-val három bajnoki címet hódított el, egyszer lett Magyar Kupa győztes, szerepelt a BEK-ben és az EuroLigában. Az 1997/98-as idényt pályafutása utolsó évének szánta, szeretett volna bajnok és kupagyőztes lenni, ami addig még senkinek sem sikerült. Egy nappal a bajnoki rajt előtt, 1997. szeptember 12-én közlekedési baleset során életét vesztette. A fájdalom, gyász és az emlékezés időszaka után csapata megvalósította álmát, és elhódította mindkét trófeát Magyarországon.
Díjai: Pro Communitate (1992), Pro Civitate (1995), PVSK Aranygyűrű (1995)
 


Szólj hozzá!

2010.10.25. 18:57 pécs2010

Jel, Betű, Írás: rovásírás kiállítás nyílik

Címkék: kiállítás rovásírás kárpát medence székely magyar

Kultúránk része, gondolataink rögzítésének eszköze az írás. Saját írásunk van, amelyet mi itt a Kárpát-medencében régóta ismerünk, használunk.

A „rovásírás”, sokunk számára ismert fogalom, úgy gondoljuk, elég ennyit tudni róla: így írtak a székely atyafiak régen. Ez azonban nem a teljes igazság. A székely-magyar rovásírás a Kárpát-medencében mindenütt, a köznép által használt, a hivatalostól eltérő, de mindenki által ismert abc-ből épül föl. Ezt az írást használták a honfoglalásaink óta, és búvópatakként fönnmaradt, és ma reneszánszát éri. Pólókon viselik, karkötőkre írják, testükre tetováltatják fiatalok, idősebbek.

A Jel, Betű, Írás kiállítás plakátján a XIII. századból származó címerpajzs a várfal föltárásakor került napvilágra, jeleit, betűit ma is értelmezni tudjuk. Kulturális fővárosunk programjának kiegészítéseképpen, méltán érdeklődésre tartó kiállítás nyílik október 26-án a Perczel utca 14. számú „Csukás (Hoffmann) házban”. A kiállítás naponta kétszer, 10 óra és 10 óra 30-kor látogatható díjmentesen, előzetes jelentkezés alapján.

Október 26-án 16 órakor „Mióta ír az ember” címmel Varga Csaba ősműveltség kutató, filmrendező, 17 órakor „A moszkvai papirusz rejtélye” címmel Ruzsinszky László tanár, kutató tart ingyenes előadást a Mária utca 9. szám alatt, a Zsolnay teremben.

Forrás: Pécs2010 Sajtóiroda, pecsma.hu


Szólj hozzá!

2010.10.25. 10:51 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 69: Fetter Antal (1913-1987)

Címkék: építészet városfoglalás pécs arcai parti galéria fetter antal

Építőmester, helytörténész, a pécsi műemlékvédelem meghatározó személyisége volt. Jellegzetes alakja, szenvedélyes magyarázatai, kivételes történeti ismerete sok pécsi építészet-és művészetkedvelő számára volt meghatározó élmény az 1960-70-es években. Hosszú évekig irányította a műemlékvédelmi bizottságot. Pécs múltjának kutatása, és a megszerzett ismeretek közzététele élete utolsó pillanatáig szívügye volt. 1983-ban munkásságát gyűjteményes kiállításon mutatta be, saját készítésű modelljeit, hagyatékát ma a Várostörténeti Múzeumban találjuk meg. Munkálkodott többek között Pécs régi vízvezeték rendszereinek történetén, valamint a régi magán kutak és a 2. számú kora-keresztény festett sírkamra kutatásában is részt vett. Munkásságát a régész és művészettörténész szakma máig megbecsüli.
 


Szólj hozzá!

2010.10.22. 09:30 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 68: Pálfai András (1927-)

Címkék: énekkar labdarúgó városfoglalás pécs arcai parti galéria pálfai andrás

Az 50-es években a Pécsbányatelepi Bányász labdarúgó csapatának tagja volt. A 60-as években a Pécsbányatelepi Általános Iskolában tanárként dolgozott, éneket és testnevelést tanított, ő volt a vezetője az iskola énekkarának. Összesen 14 baranyai klubnál edzősködött, életéből hatvan évet a kézilabda sportnak szentelt. Mint elmondta, legszívesebben a Pécsi Bányász férfi kézilabda csapatára emlékszik, akik a Debreceni Dózsa mögött a második legjobb vidéki együttesnek számítottak és az első osztályban a negyedik helyet is megszerezték. Pálfai András egyébként labdarúgóként kezdte pályafutását, de hamar a kézilabda mellett döntött. Több klubhoz, többek között a Ferencvároshoz is hívták edzőnek, de ő nem hagyta el a megyét. Edzősködött a PTE Orvostudományi Kar csapatánál és oktatott is az egyetemen.
 


Szólj hozzá!

2010.10.21. 11:27 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 67: Bednár Imre, Mecsekszabolcs-Fehérhegyi iskolaépítő, igazgató (1926 – 2009)

Címkék: városfoglalás pécs arcai parti galéria mecsekszabolcs bednár imre fehérhegyi iskola

A Fehérhegyi Iskola igazgatójaként a peremkerület problémáival küzdött, irányítása alatt az iskola folyamatosan fejlődött és bővült, így vált a keleti városrész városi szintű, rangos iskolaközpontjává. Tanítványai – nem csak eminens diákjai – is tisztelték és szerették. Mindig a szülőkkel együtt szervezett közös programokat, társadalmi munkaakciókat, faültetést, virágosítást. Ez a pálya volt az élete, gyermekkorától fogva erre készült szegény család gyermekeként. 58 évig élt boldog házasságban. Mecsekszabolcs közössége "tiszteletbeli díszpolgárának" választotta.

 


Szólj hozzá!

2010.10.20. 09:24 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 66: Tillai Aurél (1930-)

Címkék: pécsi tudományegyetem városfoglalás pécs arcai parti galéria kórusszövetség magyar kodály társaság tillai aurél

1952-től a Pécsi Tanárképző Főiskola tanársegéde, azután adjunktus, docens, majd főiskolai tanár, 1990-2000 között egyetemi professzor a PTE-n. 2001-től Professzor Emeritus. 1956-tól 2000-ig vezette a Pécsi Egyetemi Kórust és 1965-től-1987-ig a Pécsi Mecsek Kórust. Alapító karnagya a Pécsi Kamarakórusnak, melyet 1958 óta (52. éve) vezet. Együtteseivel bejárta Európát. Nemzetközi Versenyeken 67 díjat szerzett. Alapítója és elnöke a Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Fesztiváloknak és Versenyeknek. Jelentősebb művei: "Tüke mise", a 42. genfi zsoltár, Vonósnégyes, Zsoltár kantáta, Concertino, 115. zsoltár és számos kórusmű. Három évtizeden keresztül kórusaival közreműködött a Filharmónia oratórium-előadásaiban. 1990-1998-ig önkormányzati képviselő. (1994-től 1996-ig:  a Kulturális. Bizottság elnöke is). A KÓTA (Magyar Kórusszövetség) tiszteletbeli elnöke. Húsz év óta elnöke a Pécs-Baranyai Kórusszövetségnek. Tiszteletbeli tagja a Magyar Kodály Társaságnak. Tagja a Bárdos Társaságnak. A Pécsi Tüke-díj alapítvány tagja. Kitüntetései: Liszt Ferenc-díj (1982), SZOT-díj (1986), Millecentennárium-díj (1996), Grastyán-díj (1996), Magyar Örökség-díj (2005), Weiner Leo-díj (2006), KÓTA-díj (2008), Pro Civitate (2009), Csokonay Vitéz Mihály alkotói díj (2010), továbbá Janus Pannonius-díj, Kodály emlékérem, Artis jus nívódíj

 


Szólj hozzá!

2010.10.19. 13:21 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 65: Berghauer Tibor (1935-)

Címkék: városfoglalás pécs arcai parti galéria berghauer tibor biológiatanár pécsbányai településszépítő egyesület

A Pécsbányatelepi Általános Iskola biológiatanára volt, nyugdíjazásáig. Az 1990-es évek elején alapító tagja és elnöke volt a Pécsbányai Településszépítő Egyesületnek, egészen az egyesület felbomlásáig 2000-ig. Támogatója, tagja volt -4 évig- az 1994-ben megalakult Pécsbányatelepi Részönkormányzatnak is. Mára teljesen visszavonult a közösségi élettől, és növénygyűjteményével foglalkozik. Több évtized alatt gyűjtötte össze számos országból, kontinensről a kertjében található növényeket. Emellett egyedülálló a több mint 700 fajt számláló kaktusz gyűjteménye is.

 


Szólj hozzá!

2010.10.19. 10:40 pécs2010

Képkockákon a pécsi Bauhaus-házak

Címkék: dokumentumfilm bauhaus molnár farkas mendöl zsuzsanna pécs tv breuer marcell ernst mittag

Mendöl Zsuzsanna művészettörténész kutatásaira, s saját előtanulmányaira is alapozva készítette el Kismányoki Károly a pécsi Bauhaus-házakról szóló dokumentumfilmjét a Pécs TV közreműködésével. A közel negyvenperces alkotásban 14 épületről számolnak be, a filmet október 19-én kedden 15:50-kor tűzi műsorra a városi televízió.

A film megszületésének előzményei a nyolcvanas évekre nyúlnak vissza, ekkoriban készült egy film a Bauhausról, ami végezetül csupán a Bauhaus színházra korlátozódott – mondja Kismányoki Károly rendező, aki szerint ekkoriban kezdett elmélyedni a Bauhaus világában, s kezdte el fényképeken megörökíteni a pécsi házakat.

A színházról szóló film után elég nagy csend övezte a Bauhaust Magyarországon, Bódy Gábor foglalkozott csupán az iskolával, s elő is készített filmet éppen az iskolában résztvevő pécsiekre összpontosítva, ám a megvalósításra halála miatt már nem kerülhetett sor.

Kismányoki szerint ez elmúlt években került ismét az érdeklődés középpontjába az iskola, ugyanakkor ő háromévente végigfotózta a pécsi házakat, s a nyolcvanas évektől kezdve foglalkozott is ezzel a területtel, s végül a film megalkotására 2009-ben nyílt módja, miután a Janus Pannonius Múzeum őt kérte fel erre – a munkát idén fejezte be.

Mint mondta, Mendöl Zsuzsanna művészettörténész kutatásait, információt is felhasználva készült el az alkotás, amelyben 14 házat mutatnak be részletesen: 12 épület Breuer Marcell munkája, egy Molnár Farkasé, egy pedig Ernst Mittagé volt, amelyet Forbát Alfréd munkái között publikáltak. Ez utóbbinak az volt az oka, hogy Ernstnek bujkálnia kellett Pécsett, miután a vezető náci családok közé tartozó férfi nem volt hajlandó megtervezni Joseph Goebbels házát.

A rendező szerint a pécsi épületeknek közel felét rendkívül gondosan őrzik a tulajdonosaik, milliókat áldozva a házukra, van, ahol még a kazán és a fürdőszoba is eredeti, a házak másik része azonban pusztulóban van, miután – állami, önkormányzati támogatás hiányában – nincs pénzük a birtokosaiknak a megőrzésükre. A pécsi házakra egyébként az jellemző, hogy kívülről nem mutatják „hovatartozásukat”, a megrendelők ugyanis igencsak beleszóltak a tervekbe, sokat változtattak az épületek küllemén.

A közvélekedés az egyszerű, közönséges primitív panelekkel azonosítja a Bauhaus épületeket, ám annak idején még a bérházakban is olyan életteret biztosítottak a lakóknak, amelyek miatt ma már ezen lakásokat az úri jelzővel illetik, holott azok közembereknek épültek.

Az iskolát – amely a tehetségek egyfajta inkubátorháza volt – egy dinamikus, világot megváltoztatni akaró igény jellemezte rengeteg szociális érzékenységgel, ahogyan az I. világháborút követő sokkos nemzedéket is ez határozta meg. Pécs ugyanakkor egy forrongó, elzárt város volt, nem véletlen, hogy hatan kerültek ki a baranyai megyeszékhelyről.

forrás: pecsma.hu


Szólj hozzá!

2010.10.18. 20:36 pécs2010

Pécsre érkezik a Tükörben a világ kiállítás

Címkék: környezetvédelem fenntartható fejlődés zöld fiatalok ökolábnyom pte pmmk természeti erőforrások

A fenntartható fejlődésről szóló és több hazai városban már bemutatott, tárlat október 11-től november 5-ig tekinthető meg a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar épületében az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával.
 
A Zöld Fiatalok és a Cellux Csoport ÖKO-Pack Nonprofit Kft. támogatásával létrejött kiállítás célja művészi igénnyel bemutatni a fenntartható fejlődés lehetséges útjait, illetve az ember és a természet viszonyát.
 
A készítők játékok és installációk segítéségével mutatják be, hogy az emberiség szükségleteinek kielégítése miként lehetséges a környezet és a természeti erőforrások megőrzésével. A látogatók a kiállítás végére érve választhatnak, mire figyelnek oda a későbbiekben: a hulladékcsökkentésre, a tudatos vásárlásra, a környezetbarát közlekedésre vagy a mérsékeltebb húsfogyasztásra.
   
 

Az érdeklődők megnézhetik a Föld több országának ökológiai lábnyomát, kiszámolhatják, reggelijük hány kilométert utazik a gyártótól az asztalig, s kideríthetik azt is, hogy hány órát töltenek átlagosan tévézéssel naponta.

A korábban Budapesten, Székesfehérváron és Szentesen bemutatott kiállításra eddig 15 ezren voltak rá kíváncsiak. A szervezők szeretnék, ha a vándorkiállításként az ország összes nagyobb városába eljuthatna, tartalma, mondanivalója pedig beépülne a nemzeti alaptantervbe.

A kiállítás keretében október 20-án megrendezik a Jövőkereső című konferenciát, amelyen szembesíteni kívánják az embereket, különösen a döntéshozókat az itthon és a világban tapasztalható jelenségek társadalmi, környezeti hatásaival, a folyamatok fenntarthatatlanságával.

Fotó: mti

forrás: kultura.hu

Szólj hozzá!

2010.10.18. 13:19 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 64: Marsay Andor (1892-1981)

Címkék: építészet hőerőmű nagyszálló városfoglalás pécs arcai parti galéria marsay andor pálos templom szent mór kollégium

Építőmesterként 1917-től működött, de hírneve gyorsan túlnőtt a város határain. 1918-ban alapította meg építési vállalatát Pécsett, melynek egy részét 1936-ban Budapestre telepítette át. Elnöke volt az Építőmesterek Ipartestületének, tagja az ipartestületek Országos Központja igazgatóságának. 1950 után a Pécsi Tervező Irodában dolgozott, később a pécsi Erőmű építését irányította, majd nyugdíjasként a pécsi Tejüzem építésénél műszaki ellenőr volt. Építési vállalata kivitelezte Pécsett a Szent Mór Kollégiumot, az egyetem jogi fakultásának épületét, a Pálos-templomot, a Mecsek Kikelet Üdülőszállót, a Felsőkereskedelmi iskolát, valamint Galyatetőn a Nagyszállót, Mohácson a Fogadalmi templomot és a kórházat, Siklóson a kórházat, illetve Harkányban az OTI üdülőt és a strandfürdőt.
 


Szólj hozzá!

2010.10.18. 10:33 pécs2010

Láthatatlan vacsora: Kóstoljon vakon!

Címkék: vakság láthatatlan vacsora dóm étterem kultúrszendvics projekt esély háza másképmás

Egyedülálló rendezvénnyel kedveskedik a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében az érdeklődőknek a MásKépMás E.E.Sz Közhasznú Alapítvány, a Ki-Látás Alapítvány és az Esélyek Háza. A Harapj rá, kultúrszendvics projektben láthatatlan vacsorára hívnak mindenkit a Dóm étterembe.
 
 

A "Láthatatlan vacsora" interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán tud a látogató eligazodni. Egy érdekes és szokatlan program ez, melynek során a vendégek a menüt teljes sötétségben fogyasztják el.

Az október 13-án, 20-án és 27-én 17 és 19 óra között megrendezendő vacsorán kedvezményes áron, mindösszesen 1000 forintért vehet részt bárki, akit érdekel a vakok világa, s nem mellékesen a kulináris élvezetek. A menü árát tartalmazó belépőjegyet telefonos, vagy e-mailes bejelentkezés után lehet megszerezni, hívják fel a figyelmet a szervezők. További információ: www.maskepmas.hu. E-mail: info@maskepmas.hu, telefon: 70/612-9961.

A szervezők azt kérik, hogy az érdeklődők előzetesen írják meg e-mailben, hogy hányan szeretnének menni, mikor, melyik nap, hány órakor. Jelentkezése után írásos visszajelzést kapnak, amelyben tájékoztatást kapnak a kérés elfogadásáról.

forrás: kultura.hu


Szólj hozzá!

2010.10.17. 18:05 pécs2010

Adományokat gyűjtenek a Pécs2010 önkéntesei

Címkék: katasztrófa összefogás adománygyűjtés vörösiszap devecser kolontár önkéntes program pécs2010 infopont

A Pécs2010 önkéntes program kezdeményezésére a  Kolontár-Devecser térségben bekövetkezett katasztrófa károsultjainak megsegítésére adománygyűjtő napokat szerveznek 2010. október 19-24. között.

Az akció meghirdetői tartós élelmiszereket és tisztálkodási szereket gyűjtenek. Az adományokat nem lezárt dobozokban október 23. kivételével minden délután 13.00-18:00 óra között veszik át a Pécs Plaza - Pécs2010 Infopontjában (Pécs, Megyeri út 76.).

forrás: pecs2010.hu


Szólj hozzá!

2010.10.17. 13:00 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 63: Dr. Szirtes Lajos (1918-2009)

Címkék: bányászat városfoglalás pécs arcai parti galéria bányaveszély dr. szirtes lajos

Bányamérnök, a műszaki tudományok doktora. 1957-től a Szénbányák Kutatási Osztályát vezette eredményesen a mecseki bányaveszélyek megszüntetése, hatásaik csökkentése érdekében. Legjelentősebb alkotása a váratlan szén- és gázkitörések bekövetkezésének okára vonatkozó feszültségtorlódási elmélet kidolgozása és a hidraulikus úton végzett előzetes anyagkivétel. Jelentősen csökkent ezzel a gázkitörések (és az ebből származó halálos balesetek) száma. 1971-ben jelent meg könyve, a "Szén- és gázkitörések leküzdése". Nagy szerepe volt abban, hogy Pécs neve ismertté vált a bányászati tudományos világban.
 


Szólj hozzá!

2010.10.16. 20:02 pécs2010

Sokféleképp hiánypótló koncertek

Címkék: koncert karlheinz stockhausen filmzenék máv szimfonikus zenekar pannon filharmonikusok pte szigeti úti aula musikfabrik

Különböző stílusú hiánypótló koncerteknek lehettünk fültanúi Pécsett október első felében a PTE Szigeti úti aulájában, ahol a Pannon Filharmonikusok filmzenei ritkaságokat, a MÁV Szimfonikus Zenekar Amerikában világhírűvé lett magyar komponistákat mutatott be, a német musikFabrik együttes (képünkön) pedig két Stockhausen-bemutatót tartott.

Fotó: Bublik Róbert

A legnagyobb érdeklődés a Pannon Filharmonikusok Music by koncertjét előzte meg: ezerfős telt ház hallgatta az amerikai filmzenei ritkaságokat. Az igazat megvallva azonban a magas előadói színvonal ellenére kissé csalódás volt az est, az átütő erejű zenék kis száma miatt.

Korngold 1938-as Robin Hoodja ugyan finom ízléssel stilizált, de ma már kissé avíttan visszafogott volt, Rosenman Édentől Keletre című zenéje pedig csak egy rövid karaktervillanásra adott lehetőséget a zenekarnak. Az együttes Webber musical-slágerének, Az operaház fantomjának egyvelegével kárpótolta a közönséget.

A szünet után Rózsa Miklós El Cid – A legenda filmzenéje volt az első, sajnos túl rövid, de karakteres zene, majd az est első vastapsát John Williams: Schindler listája című Spielberg-filmzenéje hozta meg. A Pannon Filharmonikusok első Örökös taggá választott muzsikusának, Gyermánné Vass Ágnes Liszt-díjas hegedűművésznek varázslatosan szép szólójával. A végén John Williams Csillagok háborúja szvitje minden tekintetben kielégítette a közönség elvárásait.

A Filharmónia Mester-bérletében fellépő MÁV Szimfonikusok két, Amerikában világhírűvé lett magyar zeneszerző, a Bátaszéken született, zenei tanulmányait Pécsett kezdő Zádor Jenő és a Ben Hurt is komponáló Rózsa Miklós műveiből adott hiánypótló koncertje aratott sikert.

Az első részt Zádor darabja nyitotta precíz, stílusos hangzással, majd Rózsa ugyanabban hegedűre, csellóra és zenekarra írott műve hangzott fel. A koncert második felében pedig Zádor sokszínűen modern „5 kontraszt”-ja nyújtott felfedezés erejű élményt, a Magyar caprice és a Csárdás rapszódia pedig egységesen felépített, fergeteges előadásban szólalt meg.

A legendás német kortárszenei együttes, a musikFabrik a német avantgárd zeneszerző, Karlheinz Stockhausen nem sokkal halála előtt komponált Hang című sorozatának „Ébredés 12. óra” és „Ragyogás 10. óra” című darabjainak magyarországi bemutatóival Pécsett csak nagyon ritkán hallható kortárszenei missziót teljesített. Az együttes egészen káprázatos színvonalú, koncentrált és virtuóz játékot produkált.

Kovács Attila zenekritikája.

forrás: pecsma.hu


Szólj hozzá!

2010.10.16. 12:56 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 62: Reéh György (1862–1932)

Címkék: tettye városfoglalás pécs arcai parti galéria mecsek egyesület reéh györgy nemzeti kaszinó

Rendőrfogalmazó, árvaszéki ülnök, rendőrkapitány, városi tanácsos, Pécs egyik legnépszerűbb polgára. A 19-20. századfordulón az ő kezdeményezésére vált az elhanyagolt állapotban lévő Tettye vonzó kirándulóhellyé, népünnepélyek, sportesemények kedvelt helyszínévé. A Pokol, azaz a sárkányokkal és más szörnyekkel benépesített (2008-ban ismét megnyitott) tettyei barlang megvalósítója, élő sakkbemutatók szervezője, akit a korabeli sajtó "a Tettye koronázatlan királya" címmel tüntetett ki, a Tettyére vezető utat (Gyuri út) pedig még életében róla nevezték el. Pirotechnikus, tűzijátékok tervezője, a "tündérváros", azaz az 1907-es pécsi országos kiállítás látványtervezője. Igazi lokálpatrióta, civil szervezetek nagyszorgalmú vezetője, aktivistája: a Nemzeti Kaszinó igazgatója, a Polgári Kaszinó igazgató-helyettese, a Mecsek Egyesület igazgatója, Madárvédő Osztályának vezetője, a Tűzoltó Egylet, a Pécsi Athlétikai Klub, a Korcsolyázó Egylet, a Pécsi Dalárda tagja. Névtelen sírban kívánt nyugodni.
 


1 komment

2010.10.15. 21:00 pécs2010

Arcdobolás, hónaljmuzsika és repülő gyermek

Címkék: koncert test interaktív arcdobolás nicolas frize zenepark test hangja

Ismét érdekes kísérletre készülnek a pécsiek. Több mint 80 önkéntes zenekedvelő fog koncertezni a pécsi ZeneParkban vasárnap. Nicolas Frize, a nagy nemzetközi hírnévnek örvendő francia kortárs zeneszerző tavaly pécsi látogatásának benyomásai alapján a város különböző pontjaira zenei performanszokat tervezett. Minden zenész minden testrészével játszik, így a kezével, az ujjaival, a csípőjével, a lábaival vagy akár a hónaljával. A darabban a testrészek ütődései és az ének játsszák a főszerepet, a közönség aktív közreműködésével.


1. A TEST HANGJA

Október 17-én 16 órakor és 18 órakor két performanszot tekinthetnek meg az érdeklődők. Az egyik „A test hangja", a másik pedig „A hang teste" című darab. A híres francia zeneszerző, Nicolas Frize Pécsre készülő projektjéhez pécsi és környékbeli önkéntesekkel dolgozik.  A darabban a testrészek ütődései és az ének játsszák a főszerepet, a közönség aktív közreműködésével. A partitúra kizárólag a testtel való kontaktusra épül.

2. A HANG TESTE

A kétrészes koncert második, interaktív része nem az ütődésekről, hanem az énekről, az ének különböző formáiról szól.  A „kórusokat" ütőhangszeresek kísérik diszkréten. A cél az, hogy a közönség is részévé váljon az előadásnak. A szerző a kottát kézzel, élőben, nem a szabványos jelrendszerben, hanem egyértelmű  és érthető jeleket használva festi meg, majd kifüggeszti a színpad elejére, így a „nem zenészek" is könnyedén csatlakozhatnak a produkcióhoz.

3. REPÜLŐ GYERMEK

Október 16-án (szombaton) 19-22 óra között a Kossuth téren „A repülő gyermek" című performansz keretében egy-egy gyermek hárfa hangjaival kísért énekét élvezhetik az arra járók, akik egy toronyból különböző zenei stílushoz tartozó darabokat énekelnek. 12 gyermek énekel, egyik a másik után, hárfa és cimbalom halk kíséretében. Váltakozva szólalnak meg operadallamok, énekek, népzenei darabok részletei. Egy kicsi és törékeny gyermek, egy nagy és forgalmas téren, a hangosításnak köszönhetően felnagyított, megható és jelképes hangjával, a capella énekével szembesít minket a város dimenzióival.
Nicolas Frize

Nicolas Frize elismert szakértője a hanggal kapcsolatos kutatásoknak. 1991 óta dolgozik egy olyan programban, amelynek célja két francia börtön hangarchívumának restaurálása. Frize az elmúlt időszakban fontos kutatásokat végzett hangszerkészítés terén is, aminek során több mint 800 hangszert hozott létre porcelánból. Gyakran komponál zenét színházi előadásokhoz, táncelőadásokhoz, filmekhez vagy kiállításokhoz is. A nagy nemzetközi hírnévnek örvendő francia kortárs zeneszerző az utóbbi 20 évben a világ minden részén elbűvölte performanszaival a nagyközönséget.
Az előadások részletei

A repülő gyermek
2010. október 16. 19 órától 22 óráig
Pécs, Kossuth tér

A test hangja és A hang teste:
interaktív koncert két alkalommal
2010. október 17. 16 órakor és 18 órakor
Pécs, ZenePark (Felsőmalom u. 23.)

forrás: pecs2010.hu
 


Szólj hozzá!

2010.10.15. 16:50 pécs2010

Parti Galéria: Városfoglalás - Pécs arcai 61: Visnya Ernő

Címkék: városfoglalás pécs arcai parti galéria visnya ernő pécsi takarékpénztár pécsi ipari és kereskedelmi kamara

A Pécsi Takarékpénztár elnök vezérigazgatója volt 1915 és 1942 között. Nevéhez fűződik az általa vezetett intézmény sikeres üzletpolitikája. A mai Megyeházából hadvezérként irányította Pécs közgazdasági életét, pénzügyi szakember volt a mesterséggel együtt járó ridegség s üzleti szellem nélkül. Gavalléros gesztusai sok-sok intézménynek és szegény embernek váltak hasznára. Köztiszteletben álló gazdasági vezető és közéleti személyiség. 30 iparvállalat és pénzintézet is Igazgatósági taggá választotta, a Pécsi Ipari és Kereskedelmi Kamra Elnöke, a Parlament Felsőházának tagja.
 


Szólj hozzá!

2010.10.15. 09:16 pécs2010

Pécsi zsidó napok a hétvégén

Címkék: kóser borok zsinagóga mazsike zsidó konyha zsidó napok los bilbilicos cabaret medrano történelmi séta hajdók judit

A zsidó kultúrából ad ízelítőt péntektől három napon át Pécsett a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike), az érdeklődők egyebek mellett építészeti, helyismereti, zenei és vallási programokon vehetnek részt.

A pénteki programok között lesz történelmi séta, amely Zsolnay Vilmosnak, a ma is világhírű pécsi porcelángyár egykori vezetőjének állít emléket. Emellett világzenei koncertet is tartanak a Los Bilbilicos és a Cabaret Medrano részvételével a Művészetek és Irodalom Házában. A pécsi zsinagógában istentisztelettel és orgonabemutató koncerttel várják az érdeklődőket az Angster gyár különleges hangszerén, emellett rövid előadás hallható a gyár történetéről Hajdók Judit orgonaművész, orgonakutató előadásában - közölte a Pécs2010 sajtóirodája az MTI-vel.

 

 A Zsinagóga Pécsett

Szombaton délelőtt tíztől a pécsi zsinagóga történetével ismerkedhetnek az érdeklődők vagy művészettörténeti sétát tehetnek a pécsi bauhäuslerek és a modernista pécsi építészet remekművei nyomában. Este hattól élőzenés, borozgatós felolvasóestet tart Horváth Viktor és Szántó T. Gábor a Művészetek és Irodalom Házában, nyolckor pedig Gerendás Péter mutatja be új lemezét a Pécsi Est Caféban.Vasárnap délelőtt tíztől Biblia, tudomány és művészet címmel tartanak előadásokat, beszélgetéseket a Pécsi Zsidó Hitközség dísztermében mások mellett Fritz Zsuzsanna, Schweitzer Gábor, Nagy András és Várkonyi György részvételével. Délután kettőtől Sólet, ékes égi szikra címmel a zsidó konyha remekei és pécsi kóser borok mutatkoznak be a zsinagóga kertjében, négy órától pedig Stark András pszichiáter előadása hallható. A Pécsi Zsidó Napokat a Mazsike mellett a Pécsi Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szervezésében tartják.

A több mint húszéves múltra visszatekintő Mazsike vidéken is rendez tematikus programokat. "Olyan helyszíneket választunk, ahol mély gyökerei vannak a zsidó kultúrának vagy akár ma is virágzó hitközségek működnek. Pécs ezért és az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) év miatt is adta magát, mint helyszín" - idézi a közlemény Deák Andreát, a Mazsike ügyvezetőjét.

Fotó: Nándorfi Máté

forrás: kultura.hu

 


Szólj hozzá!

2010.10.14. 20:26 pécs2010

Hidat építenek Pécsett

Címkék: forgalomkorlátozás pécs2010 zsolnay kulturális negyed gyalogos híd

Amint az ismert, a Zsolnay-negyed északi és déli oldalát gyalogoshíd köti majd össze a 6-os főút felett. A különleges szerkezet elemei már megérkeztek Pécsre, jelenleg az összeszerelés folyik. A híd ezüstszínű, a fémrészei mintázatot adnak ki, oldalán üvegkorlát fut majd végig. Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, a híd összesen 45 méter hosszú, ebből 25 méter ível át az út felett.

A beemelés jövő héten kezdődik (fotó: Laufer László)Merza Péter közölte, a beemelés jövő héten kezdődik, ehhez a lakosság türelmét és megértését kérik; a rendőrség és a közterület-felügyelet is segít a forgalomirányításban.

Az igazgató tájékoztatása szerint október 19-én kedden 0 órától hajnali 5 óráig zajlik az északi hídfőelem kiszállítása, majd 5 órától a szerelése, beemelése a Zsolnay Vilmos út északi két sávjának lezárásával (kétirányú lesz a forgalom, de csak egy-egy sávon). A munkák befejeztével várhatón még kedden mind a négy sáv használhatóvá válik. Szerdán várhatóan nincs munkavégzés, se forgalomkorlátozás.

Október 21-én, csütörtökön 0 órától hajnali 5 óráig kiszállítják a híd központi elemeit – ez teljes forgalomkorlátozással jár. Majd csütörtökön egész nap az északi két sávot zárják le, mert ekkor szerelik össze a munkások a helyszínen a hidat.

Másnap, október 22-én 0 és 5 óra között teljes forgalomkorlátozás lesz, mert ekkor emelik be a híd központi elemét. Hajnali 5 órától várhatóan egész nap az északi oldal két sávját kell lezárni, mert ekkor betonozzák a híd járófelületét, ha az idő engedi. A teljes lezárásánál terelőút a Lánc utca-Felsővámház utca lesz, de aki csak teheti, jövő héten kerülje el a 6-os főút érintett szakaszát. A Zsolnay út Major utca-Ledina közötti északi részén jövő héten a gyalogosforgalom is szünetel. Novemberben még várható forgalomkorlátozás, a híd terhelési próbájának idején.

forrás: bama.hu


Szólj hozzá!

2010.10.14. 14:23 pécs2010

Nívódíjasok lettek a Pécs 2010-program fúvós nagykövetei

Címkék: koncert székesegyház nívódíj pécsi vasutas koncertfúvós zenekar koncertfúvós zene dohos lászló neumayer károly

A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség nívódíját vehette át a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program egyik hivatalos nagykövete, a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar. Az együttes vezetője, a Liszt-díjas Neumayer Károly karmester az eddigi produkciók elismeréseként vehette át a rangos elismerést.

A magyar koncertfúvós zene kiemelkedő művelésében, népszerűsítésében végzett szakmai munkájának elismeréseként kapta meg a nívódíjat az együttes. A díjat Dohos László adta át a zenekar karmesterének, Neumayer Károlynak, aki elmondta: óriási megtiszteltetésként fogadták az elismerést. A nyár folyamán a fúvósok többek között gálaesteken, Pécs közterein, találkozókon léptek fel, s vendégül látták az egyik legnagyobb európai fúvós együttest, a Hollandiából érkező száztagú zenekart.

Neumayer Károly szavaiból kiderült, a nyári programok után sem lazítottak a vasutasok, hiszen legutóbb Erdélyben vendégeskedtek, s vitték Pécs, Európa Kulturális Fővárosának hírét az anyaországon kívülre. Besztercén ötször is felléphettek, s a koncertek olyannyira elnyerték a helyi szervezők tetszését, hogy vissza is várják a fúvósokat a városba.

A zenekari tagok most kisebb fellépések előtt állnak, de közben lelkesen próbálnak az adventi hangversenysorozatra is. A pécsi Székesegyházban ugyanis ennek nyitókoncertjén lépnek fel december 3-án, hogy Bach-művekkel ajándékozzák meg a remények szerint szép számban érkező érdeklődőket.

Neumayer Károly azt mondja, ugyan a részletek kidolgozása még hátravan, nem titkolt tervük, hogy legközelebb egy rangos versenyen induljon a zenekar, de ennek idejét és helyét ma még nem tudja megmondani.

(FH)
lanchidradio.hu


Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása