Zongora. Egy hangszer a térben. Egy szólam a szélben. Egy akkord, amint kilép a dobozból és szárnyra kél. Egy gömb. Mely elemeli a zenét, elemeli a hangszert. A zene. Hangjai elmossák a határokat, felszámolják a különbségeket, ezért egységesen fehér, mely tiszta, s mégis benne rejtezik a spektrum teljes gazdagsága. Zene, mely a magánynak és a társaságnak egyaránt tápláléka, az egyén és a csoport szabadsága. Léghajónk gömbjén földünk. A kosár maga a zongora, melyhez odaülünk, s játékunkkal utazunk. Bárhová. Minden nyelven játszhatunk, minden embert megszólíthatunk. Zene. Egy igazi világnyelv.
Szitás Bernadett: Miért jó ez az egész, amit úgy hívunk alkotás? Mert teremteni felemelő élmény, átlendít a hétköznapok monoton folyamán és csökkenti a mulandóság leküzdhetetlen szorítását. Belső erő, energia, amivel a puszta létrejövő tárgyi valóság feletti tartalmak kifejezhetőek. Értelmet nyer az értelmetlen, formát az alaktalan, átadható a kimondhatatlan. Mikor jó igazán? Ha a katarzis kettő síkon is megszületik; mind az alkotó folyamat során a művészben, mind a szemlélőben a már kész mű befogadása kapcsán.
Besenyei Zsuzsanna: Intermediális művészetekkel foglalkozom, kínálkozó kifejezési módokat kutatok. Megérintenek az esszenciális pillanatok, melyek lyukakat szakítanak életünk szürke szövetén. A rések, melyeken áthatol a fény felébresztve a látókéreg szunnyadó barázdáit. Emlékek, melyek marionettbábukká avanzsálják szabadságért nyöszörgő elménket. Hangulat és pillanat – Az élet esszenciája. Művészet – egy nyom a világban, s a művész maga – a továbblépő indulat.
Helyszíne: Széchenyi tér
forrás: panbalkan.hu
