2010.08.03.
A dolgos hétköznapok is elérkeznek egyszer. A kétnapnyi tömény kirándulás után a gelsenkircheni StadtBauRaumba vonulunk át reggel. Szerencsére szállásunktól ez csupán hárompercnyi kényelmes sétára van. Az elkövetkező napokban ez az épület jelenti majd a bázist a számunkra. A már megismert Zollvereinhoz hasonló vastorony tőszomszédságában álló ház valamikor az egyik személyzeti lift gépháza volt. itt ereszkedtek le a bányászok a közel egy kilométeres mélységbe, hogy munkájuk fáradtságával kitermeljék a szenet, a környék gazdagságát jelentő „kincset”. Az 1908-ban emelt épületet aztán a Feldmark városrész lakótömbjei nőtték körül, hogy a munkásoknak ne kelljen messzire munkába menni. A lakótömböket vendéglátó épületek követték, az élet kivirágzott, és ami derűs és teljes lehetett egykor, úgy harminc éve hanyatlásnak indult. A szén kitermelési költségei olyannyira megdrágultak, hogy a bányák fenntartása tarthatatlanná vált. A leállás munkanélküliséget, szegénységet, lakatlan, kihasználatlan épületeket hozott magával.
A StadtBauRaum 1996-ban nyerte el mai formáját. A tizenöt évig üresen álló tárnalift és gépház szűk egy év alatt átalakult. A csarnok hiányos padlózatát betonnal öntötték ki, felújították a nyílászárókat, a fal csempéit kiegészítették, lefestették a vasszerkezetet, a régi fő tengelyen kívül minden gépet elszállítottak. Így kaptak egy hatalmas rendezvényteret, mely mellé konyhát és irodát rendeztek be. Az átalakulás után kulturális események, rendezvények, kiállítások és egy rendszeresen visszatérő építészeti szimpózium helyszíne lett a csodálatosan felújított épület. Hat évvel később egy bővítés során került mellé a ma irodaként és kis kiállítótérként működő betontömb mely modern ám teljesen semleges formájával nem éles kontrasztja a szomszédos háznak, sőt kiemeli a múlt és a jelen találkozását.
A háromnemzetiségű csoport tehát itt folytatja a munkát, énekelve színpadi gyakorlatokat folytatva és festve. Hogy pontosan mit és hogyan, az legyen a következő bejegyzés témája.
