2010. 07. 31.
Megérkeztünk sóhajtottunk fel szombaton délután Gelsenkirchen központjában, a Ruhr vidék csodálatosan zöld vidékén. Ezerháromszáz kilométer, tizenhét órányi utazás, neves és névtelen folyók és megszámlálhatatlan völgyhíd után szinte csak lehelni volt erőnk a felismerésből fogant sóhajt. Mivel az út nagy részét félálomban töltötte a 13 fős pécsi csapat, így arra nem vesztegetnék hosszabb bekezdéseket. Fárasztó volt, s hogy a rosszat feledjük el gyorsan vidáman köszöntött bennünket a török s a vendéglátó német csapat.
Egy év elteltével örömmel borult egymás nyakába a három náció fiatal képviselete. A szemek csillogása, a mosoly szinte virágba borította a felhős délutánt, s elfújta a hosszú út fáradalmait. Rövid várakozás után a közös vacsora asztalnál már szállt a szó is, egy egész évet kellett elmesélni. S a hosszúra nyúló beszélgetés után békésen és vidáman térhetett mindenki nyugovóra. Megérkeztünk.
2010. 08. 01.
Az ébredés mindig nehéz egy idegen helyen. Felkelni viszont muszáj, annyi látni s tapasztalni való várja az embert. A bőséges reggeli után a vasárnapi utunk először a Ruhr-vidék mélyére vezetett. Szó szerint a mélybe készültünk. Az Essen mellett fekvő Zollverein központi bányáinak látogatására. A csille lift hatalmas kötélvezető kerekei árnyékában kiderült, a mélység egyben magasság is, a szén-osztályzó tetejéről mutatják meg nekünk az erdőkkel tarkított vidék szépségeit. Természetesen bejártuk a valaha a föld legnagyobb szénkincsét felszínre emelő bánya központi kürtőjét körül vevő, ma múzeumként működő komplexumot is. Kimerítő és részletes beszámolót, filmeket nézve hallgatva sejtettük meg, milyen fáradtságos lehetett kitermelni azt a napi húszezer tonnányi "fekete gyémántot", mely termelése csúcsán a Zollvereint jellemezte.
Az ipari emlék teljes átalakuláson ment keresztül, valahogy úgy, ahogy majd - reményeink szerint - a Zsolnay nagyed is teszi. A régi csarnokokban kiállítóterek, színpadok és rendezvénytermek nyílnak, s az egészet körbefogó rozsdás, poros levegő mégis meghitté, a múltból eredő és a jövő felé tartóvá formálja az amúgy ridegnek is tűnő helyszínt.
Rövid tartózkodásunk után egy "majdnem igazi" meccset nézünk meg a Schalke 04 stadionban. Negyvenezer néző közé beülve a Köln és a Hamburg rövid barátságos mérkőzését nézhettük végig. Egymást kérdezgetve, hogy most akkor kinek is szurkoljunk, a kétszer fél órás összecsapás hamar véget ért, a piros mezben játszó Hamburg három góllal nyerte a találkozót s a négycsapatos mini-bajnokság bronzérmese lett. A döntő mérkőzést a Bayern és a Schalke játékát már nem várhattuk meg, buszunk indult a német szervező, Iris Nowacki házához, aki az egész csapatot - a több mint ötvenfős társaságot - meghívta egy kis grillvacsorára a kertjükbe. A zöld, fás, angolparkra emlékeztető kert valóban jó helyszíne volt az egymásra találásnak. Az est végére, török, magyar s német együtt énekelt s játszott. Hogy a kimerültség már sokakat a szállás felé tartó buszon az álom megnyugtató csendjébe hajtson.
