Ricsi barát ausztriai sörmeccsének történetével kezdődő interjúm fergeteges, spontán születésnapi ünneplésbe csapott át Beck Zoltánnal és a 30Y zenekar tagjaival, barátaival, a Fishing on Orfű fesztiválon. A remek hangulatú koncert után sikerült néhány kérdést feltennem a 10 éves születésnapját ünneplő fiatal pécsi együttes énekesének, bár egy olyan buli után ahol a tini lányok majdnem szétszedték a kordont, kérdéseim egy kicsit sterilnek tűntek.
Nagyon élvezetes volt a koncert, hiszen nem csak ott voltatok, hanem hatalmas show-t is csináltatok.
Nagyon más az, ha stúdióban dolgozunk, vagy ha lemezt készítünk. Ilyenkor a zenekar fegyelmezettebb. A zene is és valahogy mi is. Nem a dalainkat zenéljük, hanem zenélünk. És a dalok apropói annak, hogy mi muzsikálunk. Koncerten kicsit feszesebbek a számok, kicsit jobban összerendezett a műsor. Van, amikor csak 10-12 nóta fér bele egy koncertbe a folyamatos improvizálások miatt. Ez egy születésnapi koncert volt. Benned van az, hogy csomó olyan ember van, aki nem 30Y rajongó, sok a kíváncsi, néhány ellendrukker is van, néhány közömbös, de persze vannak 30Y rajongólányokra vadászók is.
Hogy éreztétek magatokat a színpadon?
Úgy éreztem, jó attakja volt a koncertnek. Nyilván nem hibázik a zenekar, hiszen már eljátszottuk ezeket a dalokat vagy ötszázszor, valószínű nem fogjuk elrontani. A tét azonban mindannyiunkat feszélyez egy kicsit. Az öcsémnek az az igazi, amikor a koncerten vér is folyik. Mármint az ő vére. Zazánál (Beck László) az az értékmérő, ha az összes dob bőre tiszta vér, mert az van, hogy állandóan leüti a kezét valamelyik cintányérral és onnantól ömlik a kezéből a vér, mert ugye nem tud begyógyulni. 2-3 éve rajta van ez a seb. Mindent összefröcsköl és csurom vér minden dobunk. Mindegyik színpadi technikus tudja, hogy azok a mi szerkóink. Ez persze tovább fokozódik egy erősebb, izzadtabb klubkoncerten, ahol elképesztő kis helyre szorulnak be az emberek, elmegy a levegő és minden eltűnik. Olyankor aztán röpködnek a cuccok. Általában azzal végződik, hogy az összes dobcucc szanaszét van esve.
Szoktatok arra gondolni, hogy milyen példaképek vagytok a fiatal, feltörekvő zenekarok számára? A koncert közben hallottam egy fiatal zenészforma fiút, aki a fülem mellett ordította a telefonjába, hogy: „Basszus, ezt hallanod kell! Ez nagyon jó! Muszáj szombaton gyakorolnunk!
De jó. Egyszer lepődtünk meg nagyon, mert lent próbáltunk az Olympiában (volt üzletház Uránvárosban), amely a 70-es években kultikus hely volt. Műemlék, jellegtelen épületegyüttes, szocreál kompozíció. Ott a 70-es években működött egy nagyon jó étterem az Uránbányász, és amikor Cseh Tamás Pécsre jött koncertezni mindig ott ebédelt Bereményivel. Na, annak a pincéje marha nagy, rengeteg helyiséggel, ott próbál a pécsi zenekarok egy része.
Körülbelül 15-16 zenekar bérel, ott ahol mi is próbálunk. Annyival vagyunk előrébb, azaz a hírességünk annyiban mérhető, hogy nagyobb és újabb a buszunk, amivel odaállunk a bejárathoz, és több a cuccunk. Többször pakolunk, mert több koncertünk van, a próbatermünk is nagyobb, mint a többieké, mert nagyobbat tudunk bérelni. A többi srácnak, mivel még nincs pénze állandó termet fenntartani, közösen használják a helyiségeket. Összetolják közösen a cuccot, amiből összeáll a felszerelés, és akkor beosztják ki mikor próbálhat.
Csinálnak egy közös bulit ahova az összes barátot, havert meghívják. Ilyen egy kezdő zenekar az induláskor. És hogy honnan tudtuk meg igazán, hogy a zenekarunk fontos ezeknek a srácoknak? Egyszer csak az egyik dalunkat hallottuk az egyik próbateremből kiszűrődni. Nem emlékszem melyik dal volt, de tudom, hogy azt nem tudjuk jól játszani. És akkor bementünk a fiúkhoz, akik ettől teljesen ledöbbentek és kértük, hogy játsszák el dalt, ha kell kimegyünk az ajtón kívülre, de mi így nem tudjuk eljátszani. Halljuk, hogy az övék működik, mutassák már meg hogy játsszák, hogy visszatanuljuk, mitől működőképes a dal.
Az én tinédzserkoromban is voltak fajsúlyos élmények. Például emlékszem, ahogy sétáltam a gimnáziumba az úton, odafele minden reggel, féléven keresztül, mint egy mantrát elmondtam a "Nagyon fájt". Nem elsősorban József Attila volt az első élményem, hanem a Hobo-féle feldolgozás. És pont kijött mindig a lépés. Nem tudom mennyire hatott ez rám, vagy mit csinált velem, de éles élményként megvan.
Ez a szöveg, hangulat és féléven keresztül meghatározó volt. Fura rácsodálkozni azokra a dolgokra is, amikor kapunk olyan leveleket, hogy a Rajzszöggel középre című dalunk hogyan hat az emberekre. Volt, aki azt írta például, hogy szüleinek az elveszését hogyan tudta feldolgozni a dal segítéségével. Attól függetlenül jól esik ez, hogy én szerencsére nem veszettem el a szüleimet, mégis ez lelkiismeret furdalást okozott. Az én azonosságom a történet, nem magam.
Az hogy Pécs Európa kulturális fővárosa lett ebben az évben segít titeket valamiben? Mert, hogy azt gondolom, hogy ilyenkor a pécsi fiatalok, tehetségek előtérbe kerülhetnek.
Szerintem az van, hogy ez a rendezvény Pécsett fókuszálja egy kicsit, és minden kulturális szegmens feltűnőbb. Azonban, hogy ennek direkt hatása volna a zenekar életére? Nem. És én ebben nem is nagyon hiszek. Szerintem nem jó, hogy ha egy rock-zenekar bármi ilyen vagy közvetett módon támogatva van. Egyszerűen azért – és ez nem politikai kérdés – mert szerintem egy rock-zenekar akkor hiteles, ha távol tartja magát mindenféle hatalomtól. Fura volna, ha a rendezvény miatt mi kapnánk támogatást. Jobban érzem magam attól, hogy a zenekar azért alanyi jogon van, hogy a 30y zenekar egy erős identitás, nem függ senkitől és a létezésünk kulcsa mi vagyunk. Még ha ez az állítás önzőnek vagy arrogánsnak is tűnik. Nem tudom elképzelni hogy ez másképpen működjön.
Lovasival, Kispállal, a Quimbyvel honnan jött a kapcsolat, a barátság?
A viszony?
Igen a viszony.
Ami másik jó élménye ennek a zenekar történetének, hogy minden ilyen emberi kapcsolatunkat a zenénk előzte meg. Nem az történt, hogy volt egy nagybátyánk vagy egy jó haverunk, valakink, aki számít, és egyszer csak mi is elkezdtünk számítani, mert be lettünk nyomva valahova, hanem pont fordítva. Egyszer csak az együttes a zenéjével érvényt szerzett arra, hogy jelen van a zenei szakmában. Emlékszem Körös-torokban játszottunk egy fesztiválon, mint egy vak ismeretlen zenekar a többiek között és arra nagyon konkrétan emlékszem, hogy a Lovi odajött hozzánk a koncert után és azt mondta "Figyelj bazd meg ez a Sötét van, ez egy kurva jó dal." , de csak ennyit. Ennyi volt a történet. Előzenekaroskodtunk, bekunyeráltuk magunkat néhány pécsi koncertre.
Visszanézve az archívokat 2001-ben az Anima előzenekara voltunk a pécsi egyetemi klubban, játszottunk 30 percet és ez olyan nagy dolog volt. Kispál előtt játszottunk egyszer-kétszer, azután odáig fajult a dolog, hogy 2004 őszén még huzamosabb ideig, talán nyolc alkalommal muzsikáltunk előttük. És ez milyen mák volt: a Loviéknak épp akkor jött ki Én szeretlek téged lemezük. A zenekar életének első lemezét akkor csináltuk meg, egy ismerős segítéségével, mivel nem volt pénzünk rá. Azt találtuk ki a Dióssyval hogy nekik van egy kis utazó pultjuk és akkor azokon a koncerteken, amikre le tudott jönni, felvette a dalokat. Na, így lett az első lemez. Egy hét alatt összetologattuk és örültünk, hogy de jó van egy lemezünk.
Mázlink volt, miközben a Kispál bemutatta x-ik sorlemezét, mi is bemutathattuk első lemezünket a Pecsába. Képzeld el, amikor az első lemezed bemutatóját a Pecsában tartod! Ez egy jó kaland volt. A szerencse, – ha kívülről nézem ezt a történetet és elképzelem egy karriertörénetnek, – akkor ezek az elemek sokat számítottak. Utána Kiss Tibiékkel összefutottunk pár fesztiválon, de amíg nem vagy egy backstage-ben addig nagyon keveset találkoznak a zenekarok. Máshova tudnak belépni a belépőjükkel, ezért más pultnál, más kocsmában isznak, másik teraszon ülnek. Ez így alakult. 2005 táján volt először, hogy nagyobb színpadokon léptünk fel és az pedig nyilvánvaló volt, hogy ha a zenékben nem is, de zenei gondolkodásmódunkban, ahogy az életről gondolkodunk, vannak közös vonásaink.
Szoktatok közösen bulizni? Találkozni a "civil életben"?
Nem nagyon. Ha a legtöbb zenekart megkérdezed, a zenekaron belül sem tudják azt megcsinálni, hogy egyébként csak azt mondják a másiknak "Te, nem megyünk el ma sörözni?". Sokat játszunk, és ez szinte lehetetlen.
forrás: 168ora.hu
